A lakk univerzuma – Nemzetközi kiállítás a kortárs kínai lakkfestészet alkotásaiból
《漆韵之境》中国漆画国际作品展开幕式
2026 július 17-én a Magyar–Kínai Baráti Társaság a Budapesti Kínai Kulturális Központ meghívására részt vett „A lakk univerzuma – Nemzetközi kiállítás a kortárs kínai lakkfestészet alkotásaiból” című kiállítás ünnepélyes megnyitóján.

A rendezvény résztvevői a kortárs alkotásokon keresztül ismerhették meg a több ezer éves múltra visszatekintő kínai lakkművészet hagyományait, technikáit és kortárs megjelenési formáit.

A megnyitón Wang Rudong, a Budapesti Kínai Kulturális Központ igazgatója ismertette a lakkművészet eredetét és történeti fejlődését. Nagy Judit Éva, a Magyar–Kínai Baráti Társaság elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a lakkművészet a kínai kultúra fontos része, amely gazdag történelmi örökséget és jelentős művészeti értéket képvisel.

A megnyitót szakmai előadások követték. Jin Hui, a Minjiang Egyetem Képzőművészeti Karának dékánja, Zhong Sheng, a Pekingi Műszaki Egyetem Művészeti és Formatervezési Karának Iparművészeti Tanszékvezetője, valamint Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke és további meghívott művészek és szakemberek osztották meg gondolataikat a lakkművészet különböző aspektusairól, valamint a kínai–magyar kulturális együttműködés lehetőségeiről.



Az ünnepélyes megnyitót követően a vendégek a Budapesti Kínai Kulturális Központ második emeleti kiállítóterében tekinthették meg a tárlatot, ahol az alkotók vezetésével részletes betekintést is nyerhettek az egyes művek hátterébe és a különböző lakkművészeti technikákba.


A kiállítás változatos anyaga jól példázza, hogy a hagyományos kínai lakkművészet miként kapcsolódhat a kortárs képző- és iparművészethez. Az alkotások a hagyományos kézműves technikák és a modern művészi megközelítések ötvözésével mutatják be a kínai lakkművészet gazdagságát és sokszínűségét.
A Magyar–Kínai Baráti Társaság ezúton is köszönetét fejezi ki a Kínai Kulturális és Művészeti Fejlesztési Társaságnak szakmai támogatásáért, valamint a rendezvény szervezőinek – a Budapesti Kínai Kulturális Központnak, az Új Selyemút Művészeti Munkabizottságának és a Minjiang Egyetem Képzőművészeti Karának – a kiállítás létrehozásáért és gondos megszervezéséért. Köszönjük továbbá a Magyar–Kínai Kulturális és Innovációs Egyesületnek és az Ázsiai Lakkművészeti Kutatóintézetnek értékes támogatásukat.

A kiállítás fontos lehetőséget teremt arra, hogy a magyar közönség közelebbről is megismerhesse a kínai lakkművészet hagyományait és kortárs irányzatait, miközben hozzájárul a két ország közötti kulturális kapcsolatok és művészeti párbeszéd erősítéséhez.
A kiállítás időtartama: 2026. július 17. – szeptember 5. Helyszín: Budapesti Kínai Kulturális Központ, 1143 Budapest, Stefánia út 77.