Search
Close this search box.

MKBT Története

MKBT Története

Magyar-Kínai Baráti Társaság (MKBT) 1959-ben alakult meg. Elnöke Dr. Molnár Erik akadémikus, főtitkára pedig Dr. Galla Endre, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara Kínai Tanszékének tanára volt. A Társaság tevékenysége 1963 után – a két ország közötti politikai kapcsolatok megromlása miatt – fokozatosan megszűnt. A Társaság újjászervezésére 1988 nyarán került sor, elnöknek Dr. Tálas Barnát választották. A kezdeményezők többnyire azokból a szakemberekből, tudósokból, diplomatákból és újságírókból kerültek ki, akik korábban már jártak Kínában, s így közvetlenül is megismerkedhettek a kínai kultúrával és a kínai emberekkel.

Az MKBT civil kezdeményezésre létrejött politikai pártoktól és állami intézményektől független kulturális egyesület, amely a tagsági díjból és a pártoló tagok önkéntes hozzájárulásaiból tartja fenn magát. Célja: Kína történelmének, kultúrájának, civilizációs és modernizációs eredményeinek bemutatása az ez iránt érdeklődő magyar embereknek, valamint a magyar kultúra megismertetése és terjesztésének elősegítése a kínai emberek körében.

 

Korábbi elnökök

Dr. Molnár Erik, történész, filozófus, közgazdász

Dr. Tálas Barna, professor emeritus, sinológus, közgazdász-politológus, az MKBT tiszteletbeli elnöke

Dr. Mészáros Klára, sinológus, közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet korábbi munkatársa, volt pekingi nagykövet

Juhász Ottó, sinológus, irodalmár-műfordító, volt pekingi nagykövet

Dr. Rácz Lajos, főiskolai magántanár, Kína-kutató, volt pekingi katonai attasé

Zombory Klára, sinológus, műfordító, a Kortárs Kínai Könyvklub projektigazgatója és háziasszonya, az MKBT tiszteletbeli elnöke

Részletes történet

A Magyar-Kínai Baráti Társaság egy olyan, magyar-kínai viszonylatban nélkülözhetetlen civil szervezet, mely évtizedek óta hátteret, lehetőséget és ösztönző erőt ad a két ország közötti szoros civil együttműködésnek, kommunikációnak, kulturális és tudományos párbeszédnek. Aki ma Magyarországon Kínával foglalkozik, eljut hozzájuk és rajtuk keresztül lehetőségeket, segítséget, információt talál. A Társaságot hiteles és kiváló szakemberek vezetik, tevékeny közössége nyitott és befogadó. Önzetlen, magas színvonalú, értékmentő és értékteremtő tevékenységüket hazánk kínai kapcsolatainak szempontjából kiemelkedően fontosnak tartom, így elismerését is támogatom.

A Magyar-Kínai Baráti Társaság Magyarország legrégebbi és legjelentősebb olyan civil szervezete, mely a magyar és a kínai emberek közötti baráti, kulturális és oktatási kapcsolatok előmozdítását tűzte ki céljául, így szerepe megkerülhetetlen a civil diplomáciában, Kína és Magyarország közötti kapcsolatokban. Kiváló projektjei, sikeres cserekapcsolatai és a jó együttműködések révén az MKBT Kínában ismert és elismert szervezet lett. Generációkon és intézményeken átívelő, egyre gyarapodó és fiatalodó közösségével, szellemi műhelyével, önkéntes erőfeszítéseivel, színvonalas programjaival és kiadványaival hozzájárul ahhoz, hogy a két ország közötti kulturális, oktatási, gazdasági és diplomáciai kapcsolatok még tovább fejlődhessenek.

Közel hatvan évvel ezelőtt a magyar sinológia és diplomácia legjelesebb képviselői magas színvonalon alapozták meg ennek a civil szervezetnek a jó hírét, társadalmi elismertségét. Az MKBT elnökei a magyar sinológia és diplomácia emblematikus személyiségei. Sokan közülük ösztöndíjasként a Magyarország és Kína közti diplomáciai kapcsolatok felvétele után az elsők között jutottak el Kínába, így a kezdetektől a saját tapasztalataikon keresztül ismerték és ismertették meg Magyarországon az új Kínát. Szellemi örökségükkel megalapozták a magyar sinológiát és a civil diplomáciát a későbbi generációk számára. A Társaság jelenlegi elnöke Zombory Klára, aki jeles sinológusként és műfordítóként első magyarként kapta meg a könyves szakma legmagasabb szintű kínai állami elismerését. A szervezet tevékenységét Magyarország legjobb sinológusai, szinkrontolmácsai és fordítói, kulturális diplomatái és Kína-kutatói segítik.

Az MKBT elkötelezett közösségének tagjai között meghatározó szerepet játszanak azok az emberek, akik Kínában tanultak, dolgoztak, vagy egyszerűen csak érdekli őket ez a csodálatos, távoli kultúra. A közösséghez való csatlakozás egyetlen kritériuma a közös érdeklődés Kína, a kínai kultúra iránt. Ma Magyarországon a Magyar-Kínai Baráti Társaság az egyetlen olyan, generációkon átívelő, politikamentes, semleges platform, ahol a Kína iránt érdeklődőknek lehetőségük van közvetlen kapcsolatépítésre szakmai szervezetekkel, a kínai közösséggel.

Az MKBT állami intézményektől független kulturális egyesület, amely a tagsági díjból és a pártoló tagok önkéntes hozzájárulásaiból tartja fenn magát. A legmegfelelőbb kereteket, azaz szakmai, tudományos és civil hátteret biztosít mindazok számára, akik közelebbi kapcsolatba kívánnak lépni Kínával, így hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a Kínát ismerő és értő emberek közössége gyarapodjon. Pótolhatatlan szolgálatot lát el nemcsak a Kína kulturális és gazdasági eredményei után érdeklődő civilek és a Kínával foglalkozó fiatal szakemberek számára, hanem a magyar kultúrának a kínai közösségekben való népszerűsítése terén is.

A Magyar-Kínai Baráti Társaságnak a kezdetektől fogva kiemelkedő szerepe volt hazánk országimázsának kínai kiépítésében. Az MKBT kiváló Kína-szakértői, diplomatái, tolmácsai, valamint hiteles civil közössége megkerülhetetlen akkor, ha Magyarország pozitív kínai megítélésének történetét vesszük számba. A Társaság hozzáértő képviselői és átgondolt civil diplomáciája kimagasló mértékben járult hozzá, hogy − a megfelelő kulturális közeledésre egyébként nagyon érzékeny − kínai közösségek körében mára a magyar nép iránt érdeklődő és nyitott attitűd alakuljon ki.

A Magyar-Kínai Baráti Társaság adószáma: 19718949-1-42

Kapcsolat

1062 Budapest, Bajza u. 54. (Nemzetek Háza)