Lhoba

A kis létszámú - alig 2 és félezer lelket számláló Lhobák a dél-tibeti 70.000 km2 Lhuyu területen, a Himalája déli lábainál élnek. Önálló nyelvük van, mely a tibeti-burmai nyelvcsaládhoz tartozik. A szétszórt területeken élő törzsek meglehetősen eltérő dialektusokat használnak. Néhányan közülük a tibetit és annak írott formáját is ismerik. Saját írásuk nem alakult ki.

Fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, de jelentős része van az életükben vadászatnak, gyűjtögetésnek is. Házaikat kőből és fából építik ajtóikra és a belső falakra is jeleket festenek. A házakban gyakori dekoráció, a leölt állatok feje, nem csak a gazdagságot, de a vadász ügyességét is hirdetik.

Legfontosabb táplálékuk a kukorica és a rizs, legtöbbször megsütve fogyasztják.. Egyre többen esznek azonban árpából készült, tibeti eredetű ételeket és isznak vajas-teát. A férfiak házi készítésű birkabőr kabátot vagy hosszú, tibeti pulut viselnek, amelyre egy fekete mellényt vesznek fel. Az öltözéket a medvebőrből készített kalap koronázza. Ennek, a fej befedése mellett elriasztó funkciója is van. A kalap hátsó peremén megjelenő díszítés, a medve bőrének az a része, amelyhez a szem környéke tartozott, hitük szerint elriasztja a baglyokat, amikor vadásznak.

A nők nyak nélküli rövid ujjú, len felsőrészt hordanak, amelyet térdig érő szoknyák és lábszárvédők egészítenek ki. Mind a férfiak mind a nők szeretik a nyakláncot és különösen ünnepekkor többet is viselnek magukon. 

Bizonyára az írásbeliség hiánya miatt is, rendkívül gazdag a szájhagyomány útján terjedő mese-, mondaviláguk, költészetük: mint a ”Világ Teremtése” óda és sokszínű szerelmes verseik. Kedvelt hangszerük a furulya, hangja harmonikusan olvad bele a táj természetes szépségébe. Vallásuk több évezredes természetvallás mely a tibeti buddhizmus egyik ősibb ágával, hitvilágával keveredett. Az ég, a hegyek, a víz, a fák, a szél, az eső, a vihar, mind a tisztelet tárgyai és varázslókon valamint boszorkányokon keresztül szólíthatóak meg.