Hezhe

A mindössze 5000 fő körüli népességével az egyik legkisebb nemzetiség Kínában. Heilongjiang tartomány Raohe és Fuyuan megyéiben laknak. Az egyetlen olyan északi-kínai nemzetiség mely a vadászat mellett tradicionálisan, főleg halászatból él és a téli időszakban kutya-szánt használ. Nyelvük az altaji nyelvcsalád manchou-tongusi ágához tartozik melynek írásos formája nem alakult ki.

A hegyes, erdős terület a vadászat kialakulását és fennmaradását hozta magával az évszázadok során. Ugyanakkor a halászat - a 3 nagy folyó, a Heilong, a Wusuli és a Songhua adta lehetőséget kihasználva - sajátos ”hal-kultúrát” alakított ki a kis közösségen belül. Régebben ruházatuk alapanyaga is a hal vagy a szarvasbőr volt. Ma már a pamut a legelterjedtebb. Télen azonban továbbra is az állatok prémje a legcélszerűbb viselet.

Házaikat agyagból készítik és nádtetejűek. Általában közel a folyókhoz építkeznek.

A halászatukban érdekes szokásokat találunk. A régi tapasztalatok továbbadásának köszönhetően a gyakorlottabb halászok a víz fodrozódásából következtetni tudnak a víz alatt úszkáló halak, halrajok fajtájára. Különböző eszközöket: hálókat, varsákat, horgokat használnak, de dárdákkal, villákkal is félelmetes pontossággal találják el a kiszemelt halakat. Télen, amikor a folyók befagynak és hó lepi be azokat, a jég alatt 5 méter széles és 10 méter hosszú hálókkal halásznak. Ha némi halász-szerencse is társul az akcióhoz akár 5.000 kg-nyi halat is foghatnak egy-egy alkalommal. A kifogott halakat, úgynevezett haltornyokban tárolják. Ilyen haltorony szinte minden ház udvarán megtalálható.
A felszeletelt, szárított halak mellett itt tartják a halászathoz szükséges eszközeiket, szerszámaikat is.
Az étkezésükben is a fő helyet a halak foglalják el. Igen kedvelik a friss nyers halat. A fűszerezett hideg szószban készült hallal és egy nagy hal fejével, vendégeiket is megkínálják ezzel is megköszönve, hogy megtisztelték házukat. Az öregek tiszteletét fejezi ki az az ősi szokás, hogy amikor a család üli körül az asztalt, a hal fejét úgy rendezik el, hogy az a család legidősebb tagja felé mutasson.

Az erdőkben, hegyeken űzött vadászat - a szokásos eszközök mellett- szintén kialakított speciális használati tárgyakat. Ezek közül talán legérdekesebb a ”Qiaerqike”.  Ez egy sí, melynél  bőrborítású botvégek hívatottak a elősegíteni a  vad becserkészését. Az utóbbi évtizedekben a földművelés is terjed, amit bizonyít, hogy a gabona szükségletük nagy részét már saját maguk termesztik.

A kora nyárra eső Wurigong Fesztiválon énekkel, tánccal, különböző harci játékokkal, vetélkedőkkel ünnepelnek. Ilyenkor hangzik fel a hagyományos Yimakan is. Ez, több mint 50 részből álló szájhagyomány útján fennmaradt regős ének, mely a nép hőseit történelmének kimagasló eseményeit idézi fel.